ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉLEK
Jelen webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar.
A kereskedő és a vásárló között jelen webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26)Korm.r. "Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés") nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető.
Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza,magatartási kódexre nem utal.
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk!
A szerződés lényeges tulajdonságai:
1. Üzemeltetői adatok:
2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások
3. A kínált termékek kategória besorolása
4. Rendelési információk
5. A megrendelések feldolgozása
6. A rendelés menete
7. Szállítási feltételek
8. Házhoz szállítás díjszabása
9. A csomagok átvétele
10. Garancia. szavatosság
11. Az elállási jog
12. Elállási jog gyakorlása
13. Adatkezelési információk
14. Egyebek
1. A Vállalkozást üzemeltető cég székhelye:
Cégnév : Biopeti Kft.
Székhelye: 5300 Karcag,Madarasi út 40/b
Cégjegyzékszám:16-09-012256
Nyilvántartásba vevő hatóság: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság mint Cégbíróság
Elérhetőség: info@biopeti.hu
Telefonszám: +36 70/4328974;+36 70/3669253
Adószám:22751601--16
Közösségi adószám:HU22751601
Pénzforgalmi száma:k&h bank 10404522-50526868-50871007
Üzleti tevékenység helye :
5300 Karcag, Szent István sugárút 17. földszint 14. ajtó
5300 Karcag, Kacsoh-Pongrác ut.3.
Csomagküldő:GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
2351 Alsónémedi
GLS Európa u. 2.
info@gls-hungary.com
Adatkezelés nyilvántartási száma:NAIH-79982/2014.
Tárhelyszolgáltató: DBI Szoftver Kft. 4031 Debrecen Derék u.53.
2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások:
2.1 A megjelenített termékek on-line és személyesen üzleteinkben, házhoz szállítással és személyes átvétellel rendelhetőek meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem minden esetben tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra!
2.2 A vásárolt áruk jellemzőit a konkrét árucikk információs oldalából tudhatja meg részletesen. Az ismertető leírás esetleges pontatlanságáért nem vállalunk felelősséget, a feltüntetett képek helyenként szimbolikusak. A vételár mindig a kiválasztott áru mellett feltüntetett nettó és bruttó ár, a feltűntetett árak nem minősülnek közvetlen árajánlattételnek. Az esetleges elírásokból eredő károkért cégünk nem vállal felelősséget.
3. A kínált termékek kategória besorolása:
-Csomagolt kávé,dobozos ,illetve palackozott alkoholmentes ital
-Kenyér -és pékárú,sütőipari termék
-Édességárú
-Egyéb élelmiszer
-Közérzetjavító és étrend-kiegészítő termék
-Babatermék
-Könyv
-Illatszer,drogéria
-Sportszer,sporteszköz
-Közérzettel kapcsolatos nem élelmiszer termék
-Tej,tejtermék
-Ruházat
-Lábbeli -és bőrárú
4. Rendelési információk:
4.1 A biopeti.hu webáruházban történő vásárlást az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (”Ektv.”) szabályozza, azzal, hogy a jelen ÁSZF-el mellőzésre kerülnek az Ektv. 5.§ (2) és a 6.§ (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak. A biopeti.hu webáruházban történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.
4.2 A biopeti.hu webáruház szolgáltatásait bárki jogosult igénybe venni,amennyiben a weboldalon érvényesen és sikeresen regisztrálja magát,továbbá magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglaltakat. A vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges, amennyiben szeretné legközelebbi vásárlás alkalmával mindössze a kosár tartalmát összeállítani,praktikus lehet a regisztráció elvégzése.
4.3. A Fogyasztó a weboldalon a "vásárlói kosár" összeállítása után, a RENDELÉS gombra kattintva vásárlói szerződést köt a Szolgáltatóval. A kötelem keletkezéséről a Szolgáltató emailben (Korm.r.4.§ 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.
4.4 A vásárolt áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, illetve a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott termék (ahol ezt a jogszabályok előírják) használati utasítását az áruhoz mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal – mielőtt az árut használatba veszi – jelezze vevőszolgálatunknál, pótoljuk.
Amennyiben a webáruházban található bármely áru minőségével,alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1 pontban találja.
4.5 A weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
4.6 A megrendelést a Szolgáltató csak akkor fogadja el,ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti.
(Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.)
A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért,illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
4.7 Az Ügyfél a megrendelés leadásával kijelenti,hogy a jelen Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
4.8 A megrendelés csak akkor számít beérkezettnek és aktívnak,ha a szolgáltató e-mail vagy telefon formájában felvette a kapcsolatot a megrendelővel.
5. A megrendelések feldolgozása:
5.1 A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 17 óráig.
A rendelések feldolgozása 24 órán belül megtörténik.
A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség
a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az
azt követő napon kerül feldolgozásra.
5.2 Ügyfélszolgálatunk minden esetben telefonon visszaigazolja,hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
5.3 A raktáron levő termékeknél teljesítési határidő,a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül.Egyéb esetekben egyedi megbeszélés alapján.
A nagyobb terjedelmű/súlyú vagy több tételből álló megrendelés esetén fuvarszervezés miatt ez a határidő lehet hosszabb, de ez minden esetben egyeztetésre kerül az ügyféllel. Az előrendelésre történő megrendelés szállítási határidejét minden esetben a gyártó visszaigazolása szerint igazoljuk vissza. Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor! A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg küldőjének részére. A webáruház nem köt szerződést kiskorúakkal.
A megrendelő a kereskedelmi feltételek elfogadásával nyilatkozik arról, hogy nagykorú.
6. A rendelés menete:
6.1 A termék kiválasztása, a rendelés elküldése.
Az ügyfélnek lehetősége van választani,illetve rendelni az áruház termékei közül. Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a „Kosárba” gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi. A kosárban a véglegesít gombbal lehet továbblépni, de előtte van lehetőség még a mennyiség változtatására is. Az adatok megadásánál adja meg személyes adatokat, amelyekre a számlázás és szállítás végrehajtása miatt van szükség. A megrendeléshez el kell fogadnia az általános szerződési feltételeket.
6.2 Adatbeviteli hibák javításának lehetősége
Az adatbeviteli hibák javítására a „Rendelés elküldése” gomb megnyomása előtt van lehetősége.
Ha mégis tévedésből mást rendelt,mint amit szeretett volna, vagy a megrendelés elküldése után vesz észre személyes adat hibát,kérjük jelezze ügyfélszolgálatunkon az info@biopeti.hu e-mail címen, vagy a (36)70 432 8974-es telefonszámon.
Fontos, hogy a rendelést követően ezt haladéktalanul tegye meg.
6.3 Visszaigazolás
A 2001.évi CVIII.törvény értelmében a megrendelés leadásakor a vásárló felé azonnal értesítést küld a Szolgáltató webáruház szoftvere a rendelés felvételének tényéről.
Csupán jelzi a vásárlónak, hogy rendelési igényét rendszerünk regisztrálta és továbbította a Szolgáltató illetékes munkatársa felé.
A visszaigazolásban közölt időpontban a szerződés létrejön.
Szolgáltató az Ügyfél vételi ajánlatának (megrendelésének) megérkezését követően köteles az Ügyfél részére a vásárlást elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül Ügyfél részére nem érkezik meg, akkor a Szolgáltató ajánlati kötöttsége, illetve az Ügyfél bárminemű kötelezettsége minden további feltétel nélkül, automatikusan megszűnik.
Telefonos egyeztetés esetén hívja az ügyfélszolgálatot vagy az e-mailben található telefonszámok bármelyikét.
6.4 Fizetési feltételek
Áruházunkban lehetőség van banki átutalásra,személyes és utánvéttel történő fizetésre.
Utóbbi esetén a teljes vételárat szállítási költséggel együtt a küldemény átvételekor kell kifizetni készpénzben a küldemény kézbesítőjének.
A webáruház nagyobb értékű rendelések esetén 50% előleget kérhet, a megrendelések visszaigazolásakor.
7. Szállítási feltételek:
7.1 A küldemények kézbesítése, szállítása futárszolgálattal vagy személyes átvétellel történik.
A termék szállítási idejét a webáruház ismerteti a pénztár folyamat során, valamint a visszaigazoló e-mail is tartalmazza. A szállítás időpontjáról lehetősége van egyeztetni a visszaigazoló e-mailben található telefonszámon.
Szállítási módok:
- Futárszolgálat,
-Személyes átvétel
Kiszállítási idő: 9-17-óráig, vagy külön egyeztetett időpontban.
Az áru átadása a saját fuvareszközzel történő szállítás esetén az Ügyfél lakásán történik.
Ha a szállítás futárszolgálattal történik, akkor az áru átadása az Ügyfél lakása előtt történik. Külön kérésre esetleg a futár beviszi a lakásba az árut.
7.2 Az Ügyfél felelőssége azonban tájékoztatni a Szolgáltatót a tekintetben,hogy a nagyterjedelmű és nehéz áruk vásárlása esetén szállítás előtt tud-e segítséget biztosítani, az emeletre felvitelhez vagy lépcsőn történő mozgatáshoz.
Ha erről az Ügyfél a szállítás előtt minimum 24 órával nem értesíti a Szolgáltatót,akkor az egyedül levő szállító nem tudja felvinni az emeletre az árut az ajtóban fogja átadni.
A megrendelt terméket a csomag átvételekor a futárnak vagy a webáruház munkatársának kell kifizetni. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza.
7.3 Szolgáltató a rendelés teljesíthetőségét követően lehetőséget biztosít Ügyfélnek a kiszállítási időpont megválasztására, mely nem konkrét időpontot jelöl, csak közelítő szállítási intervallum kiválasztására szolgál.
Meghatározott órára történő kiszállítást a Szolgáltatónak nem áll módjában vállalni. A jelen pontban írt szállítási határidők kizárólag tájékoztató jellegűek, a Szolgáltatót nem kötelezik, a tényleges szállítási határidő minden esetben a rendelési visszaigazolásban szerepel.
8. Házhoz szállítás díjszabása:
- Magyarország területén Súlynak megfelelő GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft. díjszabása szerint.
- Bruttó 20.000-Ft. felett Magyarország területén DÍJTALAN
- Európai Unió területén: külön ajánlat szerint.
9. A csomagok átvétele:
9.1 Az Ügyfél termékmegrendelés esetén köteles a kiszállítás időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén az átvételi elismervényt aláírni.
Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációt a Szolgáltatónak nem áll módjában elfogadni.
A kiszállítással és a megrendelési tételekkel kapcsolatos kifogásokat, kérjük még a szállítmányozó jelenlétében, jegyzőkönyv felvételével dokumentáljon.
Ha szemre vételezés során,olyan külsérelmeket lát a termék csomagolásán, amelyből feltételezni lehet a termék sérülését is,ne vegye át a csomagot. Ha a csomag sértetlen, a készülék belül mégis sérült, akkor azt 24 órán belül jelezze ügyfélszolgálatunknak. A csomagoló anyagot semmi estben se dobja ki, mert nem fogja tudni igazolni a külső sértetlenséget.
9.2 A megrendelt terméket - az Ügyfél előzetes jelzés alapján - személyesen is átveheti a Szolgáltató telephelyén:
5300 Karcag,Szent István sgt 17.
A weboldalon megrendelt szolgáltatásokat a Szolgáltató az Ügyfélnek e-mailben küldött rendelési visszaigazolásban szereplő helyszínen teljesíti.
10. Jótállás,Szavatosság:
10.1.1 Jótállás
10.1.2 Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet által szabályozott termékek vásárlása esetén ( Ilyennek minősülnek különösen, de nem kizárólag : a10.000,-Ft eladási ár feletti tartós fogyasztási cikkek, Háztartási készülékek, villamos energiával működtetett konyhai kisgépek , motoros kerti gépek, motoros kézi szerszámok , legalább egyéves kihordási idejű gyógyászati segédeszközök és készülékek, egészségmegőrző termékek és eszközök, elektromos masszírozó, mágneses termék, fényterápiás eszköz, motoros vízi járművek, gyermekgondozási cikkek, gyermekmegfigyelő berendezések, gyermekhinták, csúszdák, sporteszközök, vadászathoz és horgászathoz kapcsolódó eszközök 10 000 Ft eladási ár felett; villamos energiával működtetett szépségápolási eszközök közlekedési eszközök,) a Biopeti Kft. a Ptk., a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet szabályai szerint jótállásra köteles.
10.1.3 A Forgalmazó a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
10.1.4 A jótállás időtartama egy év. A jótállás időtartama a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek az Ügyfél részére történő átadásával, vagy a termék üzembe helyezésével kezdődik.
10.1.5 A jótállásból eredő jogok főszabályként a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
10.1.6 Jótállás esetén az Ügyfelet ugyanazon jogok illetik meg, mint a10.2.3 pontban, a kellékszavatosságról szóló részben feltüntetettek.
10.1.7 A hibás terméket közvetlenül webáruházunk ügyfélszolgálatára is visszaküldheti a 5300 Karcag Madarasiút 40/b. címre. Portósan küldött csomagokat nem vesz át ügyfélszolgálatunk azt minden esetben visszaküldi a feladónak!
10.2.1 Szavatosság
10.2.2 Ön a Biopeti Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek.
10.2.2 Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.
Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
10.2.3 Az általunk forgalmazott termékekre a jogszabályokban foglaltak szerint meghatározott mértékű szavatosságot vállalunk. A szavatosság a gyári hibákra, anyaghibára vonatkozik. Azt SZAVATOLJUK hogy az általunk forgalmazott termékek hibátlanok és első osztályúak. Ha mégsem akkor a törvényben előírt módon,vagy cserét vagy teljes körű pénzvisszafizetési kötelezettséget vállalunk.
Az árukat az adotttermékekre vonatkozó előírások szerint(OÉTI,ÁNTSZ,stb.)által jóváhagyott kivitelben szállítjuk.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
10.2.4 Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
10.2.5 Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást Biopeti Kft. vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani,hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés is megvolt.
10.3.1 Termékszavatosság
10.3.2 Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a 10.3.3 pontban meghatározott jogát vagy igényt érvényesíthet.
10.3.3 Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy , ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó, forgalmazó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül . E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
10.3.4 A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági
kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
10.3.5 A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
10.4.1 Kiterjesztett garancia
10.4.2 Egyes termékekhezkülön díjfizetés ellenében vagy díjfizetés nélkül kiegészítő garanciát kínál a forgalmazó. Ezekre speciális garancia feltétek vonatkoznak, amelyek a weboldalon megtalálhatóak.
10.5. Eljárás fogyasztói panaszok esetén
A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíteni kell :
- a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
- a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
- a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,
- a hiba bejelentésének időpontját,
- a hiba leírását,
- szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot
- az igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról - az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is - öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
10.6. Vitás ügyek rendezése
10.6.1. A fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (a továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti – ennek hiányában a Biopeti Kft. székhelye szerinti - megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testülethez fordulhat.
A Biopeti Kft.tájékoztatja a fogyasztóit hogy esetleges vitás kérdésekben online vitarendezési platformok használhatóak a viták rendezéséhez amelyek a következőek.
Korm.rend.11. §(1)bek.
524/2013/EU rendelet 14.cikk(2)bekezdés
A Szolnok Megyei Békéltető testület postacíme : 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305.-306. szoba.
e-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu
telefon: 20/373-2570
az online felület címe:
http://www.iparkamaraszolnok.hu/ugyintezes/bekelteto-testulet/
Az esetleges jogvitak,vitarendezések rendelkezésére álló online felület címe:
https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU
A Biopeti Kft. a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.A Biopeti Kft.együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
11. Az elállási jog:
11.1 A a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésekről szóló, a 45/2014. (II. 26.) kormányrendelet szabályozása értelmében a fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Az elállási jog attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
Az elállási jog kizárólag a szakmája, foglalkozása vagy az üzleti tevékenysége körén kívül eső természetes személyre vonatkozik.
11.2 Jelen tájékoztató hiányában a 14 napos elállási jog 1évvel meghosszabbodik.
Az elállási jog gyakorlása esetén a fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, a vállalkozás azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.
A fogyasztóaz elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvétele közti időszakban is gyakorolhatja(45/2014.(II:26.)Korm.rendelet 20.§ (3)bekezdés.
11.3 Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.)
11.5 A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli.
11.6 Bizonyos esetekben azonban nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog.
Ilyen esetek az alábbiak:
• Olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiai mozgások, ingadozásoktól függ.
• Kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra, gyorsan romló élelmiszerek esetén.
12. Elállási jog gyakorlása:
12.1 Amennyiben élni szeretne elállási jogával annak jelzését megteheti a megadott elérhetőségeink valamelyikén írásban, vagy telefonon, vagy ennek az űrlapnak a kitöltésével, az elállási szándékát kifejező egyértelmű nyilatkozattal vagy az alábbi, a jogszabály szerinti elállási nyilatkozatminta kitöltésével.
„2. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez
Elállási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: Biopeti Kft. (5300 Karcag,Madarasi út 40/b.)
Telefonszám: +36 70/4328974;+36 70/3669253
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében(2): ……………………………………………………………………………………………………………..
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja(3) :……………………………………..
A fogyasztó(k) neve:………………………………………………………………….
A fogyasztó(k) címe:………………………………………………………………….
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén ) ………………………………………
Kelt………………………………………….
(2) Itt szükséges a szerződés tárgyául szolgáló termék vagy szolgáltatás megjelölése
(3) A megfelelő jelölendő
Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe,telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott küldeményként adja fel jelzését, így tudja igazolni a postára adás dátumát.
12.2 A megrendelt terméket postai úton,vagy futárszolgálat segítségéve juttassa vissza a cégünk címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a Vásárlót terhelik, a portósan (utánvéttel) küldött csomagokat a Szolgáltatónak nem áll módjában átvenni! Igény szerint cégünkkel szerződésben álló futárszolgálatot értesítjük csomagfeladási szándékáról, annak díját a csomag feladásakor a futárnak kell megfizetni.
Kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára,ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Vásárlót terheli!
12.3 A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása,illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség (például, hogy a visszaküldött termék sérült,vagy hiányos volt-e).
12.4 A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
12.5 Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
13. Adatkezelési nyilatkozat és információk
13.1 A Szolgáltató az Ügyfél adatainak kezelésekor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban Infotv. ) mindenkor hatályos rendelkezései szerint jár el. szerint :
13.2 A személyes adatok rögzítése, csak regisztráció (tájékozódás) céljára hozzájáruláson alapul (Infotv.20.§(1)), viszont konkrét rendelés (vásárlás) leadása esetében kötelező.
13.2. Az Infotv. 4.§ szerint kezelt adatok köre: a fogyasztói szerződés (45/2014(II.26) Korm.r. szerinti) létrejöttéhez, a kiszállítás teljesítése és az értékesített termék/szolgáltatás árának beszedését bizonylatoló, 2007:CXXVII (Áfatv.) szerinti nyugta vagy számla kiadásához szükséges adatok.
13.3 Az adatkezelő és adatfeldolgozó: az 1. pontban írt Biopeti Kft.
Adatkezelési nyilvántartási száma: NAIH-79982/2014.
13.4 Az ügyfél az adatai megadásával felhatalmazza a Biopeti Kft.-t adatainak az Infotv.4.§(1) és 5.§(1)a) alapján, kizárólag jelen Adatkezelési Nyilatkozat szerinti célnak megfelelő kezelésére.
13.5 Az webáruház használata során a Biopeti Kft.részére rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli,és nem adja ki további fél számára, kivéve abban az esetben amennyiben a Biopeti Kft. alvállalkozója részére szükséges a szerződés teljesítéséhez. (Pl: Futárszolgálat, a megrendelés kézbesítéséhez).
13.6. Az Infotv.7.§(5) alapján a regisztrált adatok zárt adatbázisban kerülnek tárolásra, azokhoz sem a weboldal látogatói, sem más fogyasztók nem tudnak hozzáférni.
13.7. A Szolgáltató az Ügyfél által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a megrendelés teljesítése és az esetlegesen létrejövő szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítése statisztikai célokból.(IP cím, l látogatás időtartama,stb). Ezen adatokat a DBI Szoftver Kft. 4026 Debrecen ,Csap utca 13. lph.3.. kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére.
13.8 A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát,letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben,vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének,és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra.
13.9 A megrendelés folyamán rögzített adatokat a Biopeti Kft.megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra.
13.10 A webáruház böngészése folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat a Biopeti Kft. bizalmasan kezeli, a leíratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevél alján biztosított, továbbá kérhető a megadott elérhetőségek valamelyikén.
Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban az info@biopeti.hu e-mail címen, vagy kérésével fordulhat az adatvédelmi felelőshöz a 06704328974 telefonszámon.
13.11 Nem jogszerű adatkezelés esetén panaszával az alábbi szervhez fordulhat:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
14. Egyebek:
14.1 A biopeti.hu információs rendszerének biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket:
- használjon vírus védelmi szoftvereket friss adatbázissal,
- telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit.
14.2 A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
14.3 A Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért,amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be.
Az Ügyfélt terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
14.4 A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani.
14.5 A szerződő Felek mindent elkövetnek annak érdekében,hogy az esetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék. Amennyiben tárgyalásos úton nem lehetséges a jogvita rendezésére, szerződő Felek értékhatártól függetlenül
14.6 A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001.évi CVIII.törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény , a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet rendelkezései az irányadók.
Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési és Felhasználói Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.